Oldal kiválasztása

Ha egy ilyen szöveg írására gondol valaki abban a hitben él, hogy magát kell bemutatnia. Én viszont azt gondolom nem a cég és nem én vagyunk a fontosak, hanem az miként, mivel és az ahogyan veletek játékostársakkal, emberekkel találkozunk, mint bemutatkozók. A cég és én a játék szemponjtából azonosak vagyunk, azonos célok mentén. 

A kapcsolatteremtő köztetek és köztünk is, a játék.

Amikor felvetődött a játék készítése és értékesítése, akkor már régen érlelődött bennem – valószínű a természetemből adódóan – a “sokaknak örömet szerezni és vidámnak, mosolygósnak látni az embereket” gondolata.

Az éveim szaporodásával ugyanis egyre zavaróbb tünet lett az, ahogy távolodni láttam az embereket egymástól. Riasztó és idegen volt számomra látni, amint szótlanul, olykor – legfőképpen a mobil erőteljes elterjedésével – egymás keze helyett a mobilt szorongatva és nyomogatva „léteznek” egymás mellett párok, de szülők és gyerekeik egyaránt. 

Azt éreztem, hogy ezen a helyzeten lehet és kell is változtatni! Közelebb kell hozni egymáshoz akiket csak lehet.  

A vizsgálódásaim eredményeként – no meg azért is, mert már volt ötletem rá – döntöttem a játékok mellett. 

Amikor társasjátékot játszunk, akkor már csak a játék kedvéért is együtt vagyunk valakivel, valakikkel. Lehet ő akár a párunk, lehetnek a barátaink, de vadidegen/ek is. Amikor játszunk, akkor számítunk a másikra, lessük a szándékát, szinte együtt rezdülünk vele.

És akkor igazán együtt vagyunk! 

Miért vásárolunk játékot? Sok mindentől függ, sok minden játszik szerepet ilyenkor, de mégis a döntő, hogy minden játékkal örömet, vidámságot, jókedvet kívánunk teremteni a használóinak. 

És persze az sem baj, ha kihívást is jelent a vele játszók számára. Természetesen a kellemes időtöltés és az együttlét is nagyon fontos szempont. 

Sajnos rengetegen szenvednek a magánytól, a társtalanságtól. Különösen így van ez érdekes módon a társadalom két nagy csoportjában.

Lehet furának tartod, amit olvasol, de gondolj bele mennyire megállja a helyét a gondolatom. 

1. Az egyik nagy csoport a gyerekek. Szomorú látni milyen elhanyagoltak és ezért neveletlenek – elnézést az általánosításért, de szemmel látható – a fiatalok, mennyi mindenben hiányosak az ismereteik és sokakról lerí az érzelmi szegénység, a törődés hiánya.

Hát nem mi, szülők tehetünk róla, hogy amikor kellett és lehetett volna nem foglalkoztunk velük eleget? 

Nem tanulták meg az együttélés szabályait.

Valahogy, valamikor ezt igyekeznünk kell pótolni! Itt az alkalom. Tegyük jóvá!

2. A másik, a korosodó, majd nyugdíjba vonuló társaink a pillanattól kezdődően „halálra” vannak ítélve.


Igen, ha tetszik ha nem ez a helyzet. Rengetegen beülnek a TV elé és készülnek a halálra.

Rám már nincs  szüksége senkinek, minek is élek, semmi értelme az életemnek. Borzalom még leírni is nemhogy látni és pláne átélni ezt a helyzetet.

Hát én nem akarom, nem vagyok hajlandó tudomásul venni ezt. Én tenni akarok értük!

Ugye Te is velem tartasz?

Ezért döntöttem úgy, hogy a magam erejével, szeretetével és az eszközeimmel teszek ez ellen.

És így megszületett a Rollingballs, majd a kistestvére a Smileballs és a kis-unoka a SmileballsLight.

Bevallom, amikor a játék eredetileg kibuggyant az agytekervényeim közül azért nem ez volt a döntő. Egy pályázatra neveztem be az ősével, egy mono logikai játékkal. A játék történetével most nem, de majd a blogban fogok foglalkozni.

Érdekes lesz ígérem. No ne hidd, hogy kitaláció! Minden igaz, amit leírok majd róla. 

Rengeteget tanultam, kutattam, vizsgálódtam. Ismernem kellett hogyan viselkedtek, hogyan látjátok Ti, embertársaim ezeket a dolgokat. Mi motivál benneteket, hiszen csak akkor lesz olyan a játék, amivel örömet tudunk szerezni, amivel szívesen játszotok, ami közel hoz benneteket egymáshoz.

Nagyon remélem ez sikerült és sokatokat tesz  majd vidámmá, mosolygóssá és sikeressé.

Szulyovszky József

Vidám, játékos napot kívánok!

Szeretném ha tudnád:

Minden 500 db játék értékesítése után kisorsolunk egy terméket és egy iskolának adományozzuk. Erre az iskolák között pályázatot hirdetünk. Az adományozás természetesen tartalmazni fogja azok nevét is akik ehhez a vásárlásukkal hozzájárultak.